Skip to content
Kezdőlap » Blog » A Test és a Tudat

A Test és a Tudat

Sokszor jövünk zavarba a sokféle rendszer között, melyik lehet az igazság, hogyan kellene akkor éljek? Egy workshop margójára születtek ezek a gondolatok, ahol azt keressük majd, hogy hogyan tudom a „részeimet” integrálni, hogyan lehetek a magam legjobb mentora (apukája, anyukája, terapeutája)?

Híres keresztény hármas a test-lélek-szellem, ezt a buddhizmusban test, érzelmek, tudat hármasára lehetne lefordítani. Az eredetiben is a középső, a lélek a kapocs a két szélső között, és így van ez a buddhista megközelítésben is.  A lélek az emberben lévő isteni alap, amely segíti az Istennel való kapcsolódást, a szellem és az Isten szétválaszthatatlan egységét. Hasonlóan az érzelmeink (mivel a buddhizmus nem beszél lélekről) jelentik a hidat a testi és a tudati között. A buddhista filozófiában páli szóval khandának, halmazoknak nevezzük a személyiség tévképzetét alkotó részeket, az öt halmaz a test, az érzelmek, az észlelés, a szándék/késztetés és a tudatosság. Ezek folyamatos változásban vannak, keletkeznek és elmúlnak. A személyiség képzetét az adja, hogy folyamatosnak és állandónak tekintjük őket, és azt gondoljuk, hogy létezik egy önmagam belül, akit meg tudok ismerni, és aki mindig van. Az éntelenség nem tagad semmit, csak annyit állít, hogy a folytonos változásnak kitett én természeténél fogva nem lehet örök. A nyugati személyiségmodellek másként vélekednek, azonosulnak egy énnel, tudatalattiról és tudatfelettiről beszélnek. Spirituális körökben szokás kis énről és Nagy Énről beszélni, ahol az előző a folyamatosan változó földi valaki, míg az utóbbi az a mag, amely kapcsolatban áll az univerzummal, és sosem változik. Hogyan lehet itt rendet tenni? A buddhista válasz az, hogy nem kell egyiket sem magunkévá tenni, vagy elhinni, hanem törekedjünk a tapasztalásra, mert a válaszokat innen kapjuk majd meg. Ha törekszünk erre a megfigyelésre meditációban és a nem formális gyakorlóterepen, a Samsarában is, akkor megérkeznek a válaszok is.

Az én tapasztalataim szerint, az ebben a világban való működésünk szempontjából fontos információ, hogy bármelyik elméletben, filozófiai megközelítésben is hiszünk, nem lehet a rendszerek megismeréséből, a részelemekhez való kapcsolódásból bármelyik felet is kihagyni. Ha lefordítom mindezt a hétköznapokra, akkor sokszor élünk úgy, hogy a hétköznapok nyugati rohanásában sem a testünkkel, sem a tudatunk minőségével, vagy az érzelmeinkkel nem foglalkozunk. Olyannyira képesek vagyunk a szenvedéseink rabjává válni, hogy elfelejtjük, hogy a testünk egy okostest, azaz hihetetlen változásokra képes, azonnal látszik rajta, ha valami nincs rendben belül, a fájdalmakon keresztül még üzeneteket is kapunk tőle, mégsem változtatunk a használat módján. Vagy mindannyian ismerünk olyan embereket (vagy saját magunkat), akik mentális szenvedésük miatt már nem tudják ellátni a feladataikat megfelelően, gyógyszerekkel, alkohollal, társ- vagy más függésekkel vannak jelen az élet színterein, mégsem kérnek segítséget, mégsem indulnak el egy másik úton.

Egy workshopot készítettünk a párommal, Verasztó Gyulával annak érdekében, hogy tapasztalati úton jöhessünk rá a saját módszereinkre, és az öndiagnózist követően megtaláljuk a saját arany középutunkat. Gyere el, ha kíváncsi vagy önmagadra ezzel a szemmel! Vedd észre magad! 😊

https://www.facebook.com/events/843127227274044